Ne add fel félúton


Még várok egy kicsit, és már egy éve lesz, hogy írtam. Nem mintha azóta nem tanultam volna semmit, de tény, hogy kevesebbet, mint eddig. Elteltem, azt hiszem. Ez a bejegyzés a 6. Digitális Pedagógus Konferenciáról szól. (És persze rólam is. 😊)

Rémán Izabella előadásában hangzott el, hogy annyira megváltozott a világ, hogy ma már nem az a gyanús, aki sokszor vált munkahelyet, hanem az, aki nem vált 3-5 évente. Ez ebben a körben elég nagy derültséget váltott ki, arról nem is beszélve, hogy ő maga is 13 éve vezet egy vállalkozást.
De persze igaza van, és nem is az évek számítanak pontosan, hanem az elavulás, az újrakezdés, a folyamatos változás, a tanulás, a tapasztalatok, a hatékonyság stb. Ebből a szempontból az én karrierem csak a kicsit gyanús kategóriába tartozik, mert eddig a leghosszabb idő, amit egy helyen töltöttem, 8 év volt. Jelenlegi iskolámban a hetedik tanévet kezdtem meg. Lehet, hogy természetes a lelombozódás? Kiégésnek azért nem nevezném, ahhoz ennyi idő talán nem elég, és terveim lennének...

A konferencia első felében plenáris előadások voltak. Elsőként Gyarmathy Éva beszélt, akitől nem először hallottam erről a témáról, aminek most a Szabadnak születtünk címet adta, de most is élveztem. Miközben párhuzamot vont a földművelő életmód (néhány évezred) vs. hagyományos oktatás és a vadászó életmód (évmilliók) vs. infokommunikációs tér között, több dolog járt az eszemben.
Például hogy imádok órát tervezni (na nem portfólió szinten, csak kis cetliken általában), de amikor tartom az órát, rendszerint eltérek a tervtől. Valahogy azzal, hogy elgondoltam, lejátszottam fejben, már meg is untam, és amikor a kivitelezésre kerül sor, csavarok még rajta egyet.
Azután az, hogy vannak olyan osztályok és időszakok, amikor a tanítványaim azzal fogadnak, hogy ma mi lesz az órán? Mert valahogy mindig más van, olyan kiszámíthatatlan. Ezek a jobb napok. Amikor nem kérdeznek, akkor az azért van, mert beleültünk valami verklibe. Azok nem jó napok.
És azok sem, amikor játszunk - játszanánk - valamit, aminek az alapja a tankönyvben is szereplő tananyag, és azt kérdezik, hogy minek ez a hajcihő, miért nem töltjük ki egyszerűen a könyvben lévő táblázatot.
És persze vannak ismét jó napok, amikor azt kérik, hogy játsszunk egy kicsit, mindegy, hogy holnap témazáró és gyakorolni kell. És akkor fogom a munkafüzetes feladatot, gyorsan ráhúzom egy játékra és játszunk. (Van két "játszótáskám", amiben sokféle kellék megtalálható és hirtelen elővarázsolható, anélkül azért nem menne.) Majd megkérdezik, hogy akkor most mi a vége a játéknak? Mi az eredmény? Mit kell elérni? Semmi, felelem, Ti kértétek, hogy játsszunk, meg is oldhattuk volna a munkafüzetben ugyanezeket a feladatokat. És akkor megkönnyebbülnek és boldogok, hogy tényleg, így sokkal jobb volt.
Földműves vagyok vagy vadász? És vajon a gyerekek földművesek vagy vadászok szeretnének-e lenni? Vadászhatunk-e napi egy órát, amikor a másik ötben-hatban földet művelnek? A földművelő szülőt és a földművelésbe beleszokott gyermeket hogyan győzöm meg, hogy a kapun túl vad világ van, arra is fel kell készülnie?

Ez után jött Rémán Izabella, aki együttműködésről és bizalomról beszél, gyors reagálásról a változásokra, a félelem bénító hatásáról, a hatékonyságról, és még néhány olyan fogalomról, amelyeknek a közoktatáshoz semmi közük - ma. Ráadásul a nyolc és hat évfolyamos gimnáziumokba, de sokszor a hagyományos négy évfolyamosba is, vagy a "jobb" gimnáziumokba és később az egyetemekre és főiskolákra is egyre inkább azok a gyerekek kerülnek be, akik valamiért jól tűrték a hagyományos iskolát. Vajon ez jó lesz hosszú távon? Egy finnországi előadáson mondta egyszer valaki, hogy persze jó az, ha továbbtanulsz, de vagy ne tedd inkább, vagy nagyon vigyázz, hogy ne ragadj benn egy silóban, amit egy bizonyos szak elvégzése jelent; ne legyél szakbarbár, mert elveszted minden kreativitásod. Ezek jutottak eszembe.
Egyébként nagyon szépen felépített és elmondott beszéd volt, tanítani lehetne.

Végül a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ divízió vezetője, Horváth Ádám beszélt a digitális stratégiáról. Ez után volt a szünet, tehát itt voltam félúton a konferencián és amint a büfé felé mentem, arra gondoltam, hogy eddig ezek a konferenciák mindig feldobtak, most pedig inkább sírni volna kedvem. Megmondom őszintén, semmi nem tud elkeseríteni jobban, mint amikor a helyzetben lévő szervezetek - ez egy állami szervezet és egy állami stratégia - elmondják a szakmai véleményüket, aminek megvalósítására az esély nulla, ha nem negatív szám. Ilyenkor nem tudom, hogy miről beszélünk, és úgy érzem, átvernek mindannyiunkat, Horváth Ádámot is beleértve.

Na de, ne add fel! Jöttek a szekciók, és ismét zseniális kollégákat ismerhettünk meg. Szívből ajánlom ezeket, mert napi munkába beilleszthető, azonnal felhasználható ötleteket láttam, és mindig ugyanazt a lelkesedést, kreativitást és önzetlenséget tapasztaltam, ami ezeket a konferenciákat jellemzi. Senki, semmiért nem kér egy forintot sem, pedig én aztán tudom, mennyi munka egy-egy ilyen projekt, applikáció, program, tananyag kitalálása, megtervezése, előkészítése úgy, hogy az végül valamilyen tanulási célt is elérjen. És akkor még szombaton elő is kell adniuk... 😊 Igaz, egyre-másra jelennek meg az ezekből az előadásokból, kísérletekből és tapasztalatokból is táplálkozó módszertani kötetek, amelyeknek minden iskolai könyvtár polcán ott kellene lenniük. Remélem, nem csak én szoktam ezeket megvásárolni már csak becsületből is, hiszen valahol ezek a kollégák hordozzák a vállukon a közoktatást, mutatnak valami reményt. Azt már nem akarom tudni, hogy mindebből mennyi csapódik le a kollégáknál, remélem, nem rabolják őket ki a kiadók.

Jó gyakorlatok a humán tantárgyak területén

1. Molnár Gábor Tamás – Gonda Zsuzsa: Líraszövegek értelmezése és elemzése digitális térben
A projektben használt Hyphothesis eszköz nagyon tetszett, valahogy majd muszáj lesz kipróbálnom, 😊de a projekt oldalán kész óraterveket is lehet találni. Az eddigi tanulói visszajelzések alapján laptoppal szívesen használják a tanulók az órán, jegyzetnek azonban még mindig szeretik a kézzel írt változatot, azt jobban átlátják és jobban tudnak tanulni belőle.
2. Antaliné Miss Lilla: Arany 200 – avagy amikor a diák a tartalomalkotó
Lenyűgöző volt. Nyilván nem érdem önmagában sem az, hogy valaki elitiskolában sem az, ha hátrányos helyzetű térségben tanít, de mindenképpen motiváló, amikor egy átlagosan jó iskolában tud valaki új módszereket, új eszközöket sikerrel alkalmazni, hiszen többnyire ilyen iskolákban tanítunk mindannyian. A linken nemcsak a munka és a feladatok, hanem a felhasznált eszközök is megtalálhatók: MinecraftAurasma, és perce az Office, ami a közoktatásban ingyenesen elérhető - néha az az érzésem, hogy ezt a gyerekek nem tudják. Kicsit sajnálom, hogy mi például már korábban rászoktunk a Google termékekre, pedig igen sok lehetőség rejlik a Microsoft programokban is. Sajnos kétfelé nem érdemes dolgozni.
3. Haba Anikó – Steklács János – Bóna Judit – Németh Géza: Online szövegértés fejlesztése kiskamasz (10-14 éves) korban
Ez az előadás nagyon érdekes volt. Sajnos a részletekre nem emlékszem, de egy nagyon jópofa online eszköz, a Versike (van angolul is) adta az ötletet az előadóknak egy olvasást támogató gamifikált oldal elkészítésére, ami a bizonytalanul olvasó gyerekeknek segítene. Ha fent lesznek a prezentációk, ezt feltétlenül érdemes megnézni! Már csak azért is, mert ugyan első díjat kapott az ötlet valami pályázaton, de pénzt nem adtak hozzá. Annyi haszontalan és nem vagy rosszul működő szoftver mellett egy ilyenre már nem telik. Az ötletgazdák kérték is a közönséget, hogy a szövegeket esetleg dobjuk össze. Még az is lehet, hogy német és angol nyelvre is meg lehetne csinálni. Lehet, hogy ezt majd meg is kérdezem.
4. Gyurcsik Péter: NEU56APP – Legyél Te is ’56 hőse!
Óriási ötlet volt a megemlékezést egy egész napos, minden tanárt és tanulót megmozgató foglalkozással megtenni, amihez, ha jól értem, olyan applikáció is készül, amelyet bárki megtölthet majd tartalommal saját ízlése szerint. A következő hasonló majd március 15-e lesz. Ezt a prezentációt is érdemes lesz megnézni a konferencia oldalán, mert leírhatatlan néhány szóban.
5. Szőnyi Andrea: Digitális oktatás személyes történetekkel: az IWitness platform
Elsősorban a történelem szakosok számára használható oldal, ahol óravázlatokat is találnak a kollégák, és mivel magyar nyelvű interjú is van bőven, nyelvi akadály sincs a 20. századi holokauszt történetének megismerésében a szemtanúktól közvetlenül.

BeeTheBest: gamifikáció és fejlesztő értékelés

Mivel a Bee The Best csak egy eszköz, annak ellenére ezt a workshopot választottam, hogy a szoftvert már évek óta használom. Nem bántam meg. Először is valódi workshop volt. 11 5-8 fős csoportban dolgoztunk - sokan voltunk. Nagyon tetszett, ahogy Barbarics Márti nem hagyta a kollégákat csak úgy nézelődni, ellentmondást nem tűrően bevonta őket valamelyik csoportba. Néha kicsit nehéz "idegenekkel" egy pillanat alatt összemelegedni.
Egy LearningApps-ben készült párosítós feladattal indítottunk néhány gamifikációs eszköz jelentésének tisztására. Egy gépet akár négyen is tudtunk nézni, ez órán is megvalósítható néhány géppel. Az fontos, hogy a linkeknél rövidített linkeket alkalmaztak, ezeket azért viszonylag könnyű begépelni. Ha több linket is szeretnénk megosztani több csoporttal, használható még a Todaysmeet is, mert nem kell sem regisztrálni, sem belépni ahhoz, hogy egy csetszobába bekerüljünk, ahol a linkek oszthatók. Az viszont lehetséges, hogy egyes wifiket ez megterhel.
Ez után egy papíralapú feladat következett. Majd ismét egy egyszerű, ámde annál nagyszerűbb ötlet: egy google drive mappában minden csoporthoz (szám szerint) tartozott egy file, amelyben volt egy feladat. Problémákat kellett felsorolnunk, egyet kiemelve közülük. Majd az eggyel alacsonyabb számú fájlt nyitottuk meg és a másik csoport által felvetett kiemelt problémára próbáltunk megoldási javaslatokat tenni. Ahhoz, hogy valaki írjon, nem kell mindenki előtt gépnek lenni, sőt, így ösztönözzük is a csapattagok közötti kommunikációt, és 5-6 gépet talán még egy iskolai wifi is elvisz. Már ha össze tudunk gyűjteni ennyi gépet. Sajnos az ilyen típusú feladatok tablettel, okostelefonnal a gépelés miatt nem túl jók, ezekhez normális billentyűzet kell, különben a szenvedés élmény nagyobb.
Jópofa volt még, a csoportok megkeverése is. A laptopos ember maradt a helyén, mindenki más kapott egy sorszámot, és a sorszámának megfelelő számú csapattal arrébb kellett ülnie. Ehhez az kell szerintem, hogy a csapatok létszáma ne legyen nagyobb a csapatok számánál, de nem számoltam utána. Márti matekos, úgyhogy biztosan kell működnie.
Érdekes volt a kollégákkal is beszélgetni a csapatokban: ahány ember, annyi vélemény, kérdés, kétely és tapasztalat. Az ilyen beszélgetések során tud az emberben egy-egy módszer használhatósága, és általában a saját pedagógiai gyakorlata megvilágosodni. És persze azt is mindig megtapasztalhatjuk, hogy nagyon hasonló problémákkal találkozunk a gyakorlat során és mindenki küzd - többnyire egyedül, és még szerencséje van, ha nem széllel szemben. Erről mondta Horváth Ádám plenáris előadásában, hogy a tanárok 90%-a racionálisan működik, egy idő után belátja, hogy hiába próbálkozik, a maradék 10% pedig valami irracionalitás mentén küzd tovább.

Miért kell, hogy így legyen?

Megjegyzések

Megjegyzés küldése