27 fok

Spanyol rózsám - Almendralejo-ban kaptam a tövet egy Erasmus látogatás során és hazarepítettem.

Celsiusban. Ennyi van itt bent. Kint 35 és még nem érte el a napi csúcsot. A holnapit pedig még úgy se! Nyár van. Ő szereti. Én meg tanulok.

Course Journal - mert a kurzus, aminek épp az első házi feladatát írom angol nyelven van.
Kurzusnapló - mert mindenkivel szeretném megosztani a tanultakat, az élményeket, a tapasztalatokat, a gondolatokat - melyek a tanulás kapcsán felmerülnek bennem.

Most ezt tanulom:
Coursera - ICT in Primary Education: Transforming children's learning across the curriculum
by Professor Diana Laurillard (IKT az általános iskolában: A tanulás átformálása a tantervben)

A kurzus már a hatodik hétnél tart a hatból, de csak most tudtam bekapcsolódni. Illetve most már nem is. Egyszerűen csak megtanulom a tananyagot, és ha ismét meghirdetik, be is kapcsolódom. És még az is lehet, hogy megfizetem a kreditet is. Azért valljuk be, nagyszerű dolog, hogy neves egyetemek neves előadóinak kurzusait végezhetem el otthonról (eddig ingyenes) és még kreditet is kaphatok érte (azért már kérnek pénzt). Nem hiszem, hogy beszámítják a kötelező hétévenkénti 120-ba, de ez legyen a korlátoltak problémája!

Akkor...

Megjegyzések