Online kurzusok tervezése (METAMOOC 2021) - 5. modul

Akadálymentesítés. 

Eddig valahogy úgy éreztem, hogy ügyes, gyakorlott felhasználó vagyok, ha IKT-ről van szó. Tudtam, hogy vannak korlátaim, de hogy ennyi!? Büszke voltam magamra a rengeteg digitális tananyag miatt, amit a digitális munkarend alatt - persze előtte és azóta is - készítettem, hogy motiváljam, segítsem a diákjaimat, de rá kellett döbbennem, hogy nagyon korlátosan használhatók. Ha egyszer véletlenül komolyabb akadályozottsággal rendelkező tanulóm lesz, akinek nyilván inkább több segítségre lesz szüksége, mint ép társainak, ki is dobhatom az egészet. Ennyit arról, mit lehet egyénileg tenni napi 22-26 órában minden segítség nélkül. Pedig tájékozódtam, ötleteket vettem át és adtam, tananyagot fejlesztettem, bővítettem a módszereimet, tényleg mindent megtettem.

A lelombozás után először is ámulatba ejtett, hogy mennyi figyelem irányul erre a témára és mennyi eszköz létezik arra, hogy a digitális eszközökkel közvetített információ eljusson szinte mindenkihez. Vannak olyan tanácsok, amelyeket azért át lehet venni a mindennapi gyakorlatba és mindenkinek segítséget jelent, mert átmenetileg lehetünk olyan helyzetben, mintha például vakok vagy siketek lennénk. Elég egy rossz monitorra, nem működő hangkártyára gondolni, és még sorolhatnám. Ezen felül pedig azt gondolom, ha lesz majd bármi miatt olyan akadályozott tanulóm, akinek ennél több kell, meg fogom tanulni tőle, mit kell tennem. Kis lépések, ez segíthet, mert a rengeteg dolog, amiről ebben a modulban értesültem, nekem átláthatatlan. Az viszont elengedhetetlen, hogy tudjak róla.

Már előző bejegyzésemben írtam, hogy ha lesz hozzá energiám és kedvem - sajnos vágyam, tervem az mindig van - felfrissítem a sebtiben készített anyagaimat. Még jó, hogy nem kezdtem hozzá eddig, mert az ebben a modulban megszerzett tudással talán még használhatóbbak lesznek mindenki számára. Régóta gyűjtök linkeket, ami az SNI/BTMN tanulók tanításában hasznos lehet; a gyűjtemény legújabb elemei azokról az alapelvekről szólnak, amelyek betartásával eleve akadálymentes digitális tananyagokat lehet készíteni. Ez a link például most nem új ablakban nyílik meg, amit én kedvelek amúgy, de ebben az esetben a vissza nyíl navigáció például nem működik, és nehezebb ide visszatalálni egyszerű billentyű parancsokkal. Akinek erre nincs szüksége, az pedig le tudja nyomni egyszerre a Ctrl+egér a linkre kapcsolatot és máris új ablakban szemlézgetheti a tartalmakat.

Megjegyzések