Mondhatni, befejeztem a kurzust, megnéztem és elolvastam az utolsó hét tananyagát is. Az előzőhöz hasonlóan ezen a héten is a gyakorlatban azonnal hasznosítható feladatokat / tevékenységeket nézhettünk meg. A kezdeti rengeteg elmélet után tehát elkövetkezett a gyakorlat bemutatása is.
Előző bejegyzésemben azt írtam "nincs új a nap alatt", amit egy kolléga szóvá is tett - jogosan. Számos olyan metodikai "szabály" van, amelyet általában is jó lenne mindig szem előtt tartani: jól felépíteni az órát, az egyszerű felől a bonyolult felé haladni, rendszeresen és folyamatosan ismételni, sokat gyakorolni, minden érzékszervet bevonva tanítani. Igen, ezek talán nem új dolgok. A diszlexiáról és egyéb tanulási zavarokról, azok okairól és az ezzel küzdő tanulók támogatásának módszereiről azonban sokkal többet tudunk és sokkal szélesebb körben - ez mindenképpen újdonság.
Ennek segítségével az előző általános listához hozzátehetünk még néhány szabályt, ami a nem diszes tanulókat sem bántja, a diszeseknek viszont fontos segítség: például az explicit magyarázat szükségessége a felfedezés, következtetés helyett akár a szavak akár a nyelvtan tanulásakor. Ha jól szervezzük az órát, esetleg a nem diszes gyerekek lehetőséget kaphatnak, hogy ők magyarázzák el a diszeseknek (nem így kihangsúlyozva persze) az általuk felfedezett szabályszerűséget vagy egy szó kikövetkeztetett jelentését. Vagy a kis lépések, a drillek fontossága. Vagy a hasonló jelentésű vagy kiejtésű szavak egyszerre tanításának elkerülése. Vagy az, hogy először stabilizáljuk a tudást és utána kezdjünk valami újat tanítani. Ma már nem csak a gyógypedagógus feladata a SNI tanulók tanítása. Van is egy linkgyűjteményem, ahova az ilyen témájú anyagokat gyűjtöm. Többségében angol nyelvűek, de nem kizárólag.
Miközben az utolsó tananyagegység a betű-hang kapcsolat gyakoroltatásával foglalkozott, beleakadtam egy előadásba, amely a kiejtés tanításával foglalkozik. Nagyon érdekes, és lehet, hogy az egyes hangok kiejtésének ilyen fajta tanulása, gyakorlása, ami minden tanulónak fontos lehet, a diszlexiás tanulót is segíti, hiszen az egyes hangokat fizikailag is átélhetővé, megfoghatóvá, láthatóvá teszi. Nyilván ezekhez a hangokhoz kell majd betűket, betűkapcsolatokat társítani, és az angol nyelvben még azokat a mintákat is összegyűjteni, amelyek segítenek egy-egy betű vagy betűkapcsolat helyes kiejtésében. Vagy fordítva, a hangokat betűkre tudjuk fordítani, azaz le tudjuk írni a szavakat - nagyjából helyesen.
Nem vagyok szakértő, de nálunk, ha jól tudom, a tanítók a Meixner módszer alapján tanítanak minden gyermeket írni-olvasni. Ezzel megelőzik azokat a kudarcokat, amelyek addig érik a tanulókat, amíg kiderül, hogy gond van - már ha az oviban még nem történt meg. Mérnek is persze, mert az kötelező, de mire abból valami lesz, egy félév is eltelik akár. Lényeg, hogy valami hasonlót lehetne tenni a nyelvoktatásban, különösen, ha már első évfolyamtól vannak nyelvórák. De akkor is, ha csak negyediktől. Mint mindennel, szerintem a nyelvoktatással is állandóan rohanunk. Azt látom például, hogy nem merünk csak a szóbeliségre hagyatkozni huzamosabb ideig. Elsőben még nem íratjuk a gyerekeket az angolórán, de másodiktól már nem mernék megesküdni, hogy ez így van. Ha pedig negyedikben kezdünk, azonnal írunk is. Pedig - ez a fent említett feladatok / tevékenységek tanulsága is - sokkal könnyebb az írás-olvasás, ha már viszonylag bő szókinccsel rendelkeznek a gyerekek, azaz ismerik a szavak, szókapcsolatok jelentését, és ki tudják azokat ejteni gondolkozás nélkül. Méghozzá többnyire fordítás nélkül, ami szintén nyereség. Biztos alapokra mindig jobban lehet építkezni, nem kellene sajnálni rá az időt, és nem kellene attól félni, hogy az alapozás nem elég látványos. A kislányom kosárlabda edzője mondta mindig, hogy nem az a fontos, hogy a junior bajnokságban hanyadik vagy, hanem hogy egyrészt hány elsőosztályú vagy válogatott játékost tudsz nevelni és ők mit érnek el; másrészt hányan fognak életük végéig játszani. (Azért persze, mivel sportoló volt, nagyon szeretett nyerni!)
Előző bejegyzésemben azt írtam "nincs új a nap alatt", amit egy kolléga szóvá is tett - jogosan. Számos olyan metodikai "szabály" van, amelyet általában is jó lenne mindig szem előtt tartani: jól felépíteni az órát, az egyszerű felől a bonyolult felé haladni, rendszeresen és folyamatosan ismételni, sokat gyakorolni, minden érzékszervet bevonva tanítani. Igen, ezek talán nem új dolgok. A diszlexiáról és egyéb tanulási zavarokról, azok okairól és az ezzel küzdő tanulók támogatásának módszereiről azonban sokkal többet tudunk és sokkal szélesebb körben - ez mindenképpen újdonság.
Ennek segítségével az előző általános listához hozzátehetünk még néhány szabályt, ami a nem diszes tanulókat sem bántja, a diszeseknek viszont fontos segítség: például az explicit magyarázat szükségessége a felfedezés, következtetés helyett akár a szavak akár a nyelvtan tanulásakor. Ha jól szervezzük az órát, esetleg a nem diszes gyerekek lehetőséget kaphatnak, hogy ők magyarázzák el a diszeseknek (nem így kihangsúlyozva persze) az általuk felfedezett szabályszerűséget vagy egy szó kikövetkeztetett jelentését. Vagy a kis lépések, a drillek fontossága. Vagy a hasonló jelentésű vagy kiejtésű szavak egyszerre tanításának elkerülése. Vagy az, hogy először stabilizáljuk a tudást és utána kezdjünk valami újat tanítani. Ma már nem csak a gyógypedagógus feladata a SNI tanulók tanítása. Van is egy linkgyűjteményem, ahova az ilyen témájú anyagokat gyűjtöm. Többségében angol nyelvűek, de nem kizárólag.
Miközben az utolsó tananyagegység a betű-hang kapcsolat gyakoroltatásával foglalkozott, beleakadtam egy előadásba, amely a kiejtés tanításával foglalkozik. Nagyon érdekes, és lehet, hogy az egyes hangok kiejtésének ilyen fajta tanulása, gyakorlása, ami minden tanulónak fontos lehet, a diszlexiás tanulót is segíti, hiszen az egyes hangokat fizikailag is átélhetővé, megfoghatóvá, láthatóvá teszi. Nyilván ezekhez a hangokhoz kell majd betűket, betűkapcsolatokat társítani, és az angol nyelvben még azokat a mintákat is összegyűjteni, amelyek segítenek egy-egy betű vagy betűkapcsolat helyes kiejtésében. Vagy fordítva, a hangokat betűkre tudjuk fordítani, azaz le tudjuk írni a szavakat - nagyjából helyesen.
Nem vagyok szakértő, de nálunk, ha jól tudom, a tanítók a Meixner módszer alapján tanítanak minden gyermeket írni-olvasni. Ezzel megelőzik azokat a kudarcokat, amelyek addig érik a tanulókat, amíg kiderül, hogy gond van - már ha az oviban még nem történt meg. Mérnek is persze, mert az kötelező, de mire abból valami lesz, egy félév is eltelik akár. Lényeg, hogy valami hasonlót lehetne tenni a nyelvoktatásban, különösen, ha már első évfolyamtól vannak nyelvórák. De akkor is, ha csak negyediktől. Mint mindennel, szerintem a nyelvoktatással is állandóan rohanunk. Azt látom például, hogy nem merünk csak a szóbeliségre hagyatkozni huzamosabb ideig. Elsőben még nem íratjuk a gyerekeket az angolórán, de másodiktól már nem mernék megesküdni, hogy ez így van. Ha pedig negyedikben kezdünk, azonnal írunk is. Pedig - ez a fent említett feladatok / tevékenységek tanulsága is - sokkal könnyebb az írás-olvasás, ha már viszonylag bő szókinccsel rendelkeznek a gyerekek, azaz ismerik a szavak, szókapcsolatok jelentését, és ki tudják azokat ejteni gondolkozás nélkül. Méghozzá többnyire fordítás nélkül, ami szintén nyereség. Biztos alapokra mindig jobban lehet építkezni, nem kellene sajnálni rá az időt, és nem kellene attól félni, hogy az alapozás nem elég látványos. A kislányom kosárlabda edzője mondta mindig, hogy nem az a fontos, hogy a junior bajnokságban hanyadik vagy, hanem hogy egyrészt hány elsőosztályú vagy válogatott játékost tudsz nevelni és ők mit érnek el; másrészt hányan fognak életük végéig játszani. (Azért persze, mivel sportoló volt, nagyon szeretett nyerni!)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése