Ez a poszt nem a blog témakörébe tartozik.
Hozzászólás a
Fekete-Szalóki Zoltán – Sümegi Noémi: Csák János: A kulturális intézmények
állami támogatását is teljesítményhez kell kötnünk[i]
című cikkben a közoktatásra vonatkozó véleményhez
Az oktatás
helyzetének átpolitizáltságát kétszer is említi Csák János az interjúban: „…azok
a viták, hogy legyen-e mondjuk körzetesítés, összevonjunk-e iskolákat, ahol
jobb minőségű lenne a tanítás, mindig átpolitizálódnak.” „Tehát nem egyszerű és
rendkívüli módon átpolitizálódott a helyzet.” Átpolitizál, azaz teljesen
politikai szempontokhoz igazít; politikával átsző. (A magyar nyelv értelmező
szótára. https://www.arcanum.com/) Következésképpen, ami az oktatásban történik,
kizárólag politikai döntés.
Nézzük meg a
2013-14-es évtől a politikát számokban. Azért ettől az évtől, mert módszertani
változás az adatok gyűjtésében azóta nem történt, tehát az adatok
összevethetők. Szintén ebben az évben lépett életbe a pedagógus életpályamodell
és egy új Nemzeti alaptanterv. Azóta a kilencedik tanévben járunk, tehát
mindenféle hasonlítgatások nélkül önmagában is értékelhető az oktatás terén
megmutatkozó politikai teljesítmény.
1.
Strukturális pedagógushiány
„Valóban létezik
strukturális pedagógushiány. Sok az apró iskola, ahol kevés a gyerek, vagy akár
az olyan gimnázium is, ahol egy évfolyamon csak tizenegynéhány fiatal tanul.”
Forrás: Statisztikai Hivatal
A feladatellátási
helyek aránya az iskolai osztályok számához képest 2013-14-ban nőtt, kevesebb osztály volt egy iskolában, de néhány éven keresztül a két szám együtt
mozgott legalább. 2018-19-től azonban drasztikus romlás kezdődött, az iskolák
száma meredeken nőtt tovább csökkenő számú osztály mellett. A politika
tehát az idézetben említett strukturális problémát csak erősítette.
„Az általános
iskolások száma 2015-ben 745 ezer volt, és nagyjából tíz tanuló jutott egy
pedagógusra. 2021-re a tanulók száma 726 ezer lett, a pedagógusok száma is
csökkent, de maradt a tíz az egyhez arány.”
Forrás: Statisztikai Hivatal
A tanulók és
pedagógusok száma, mondhatjuk, hogy számszerűleg ugyanannyival csökkent évről
évre, bár az arány 2020-21-ben nagyot romlott és azóta tartja magát. A politika
tehát kezdetben javított a 2013-14-es évhez képest, egy darabig ezt az arányt
tartotta, majd rontott rajta.
De a tanárok nem
tanulókat, hanem osztályokat tanítanak, mint láttuk, egyre jobban szétszórva.
Látható, hogy az
osztályok száma nem a tanulók számával arányosan csökkent, tehát a pedagógusok
óraszáma nem csökkent a tanulók számának csökkenésével egyenlő ütemben. A
tanárok és tanulók száma változásának összevetése nem jó mutató a tanárok
terhelésének megállapítására, ezért félrevezető.
Összegezve: 2013-22
között a legjobb állapot 2016-18 között volt, ami a pedagógusok, iskolák,
osztályok számát és arányát illeti. Ettől kezdve, tehát már ötödik éve, ezek a
számok és arányok egyre romlanak. Az a politika, ami a javulást elérte, nem
tudta azt tartani, és mára már rontja a helyzetet, a strukturális problémát
csak erősíti, a tanárok terheit növeli.
2.
Katonaként az első vonalban harcolni
„…ezért jár ki
minden tisztelet a pedagógusoknak, akik ezt az oktató-nevelő munkát vállalják.”
A GNI változása a gazdaság teljesítményét jelzi, ami növekedést mutat 2014 óta. Ez idő alatt a pedagógusok tisztelete a politika részéről a felére csökkent, hiszen a narancs színű oszlopok azt mutatják, mennyit kellene keresniük azonos tiszteleti szinten, míg a kék oszlopok a valós keresetet jelzik. 2018-19-től kezdve mindez az előző pontban kimutatott munkateher növekedés mellett érvényes.
Egy szubjektív megjegyzésem lenne a végén: én nem tudom, miről beszél Csák János a hivatkozott cikkben.
Mindenben egyetértek Veled. A helyzet nem kicsit kétségbeejtő. Vajon van-e lehetőség a változtatásra? Azon túl, hogy ahol csak lehet, mondjuk a magunkét.
VálaszTörlés