Ezen a héten vágtam bele - másodszor - a Coursera Gamification kurzusába. Az első alkalommal még addig sem jutottam, hogy rákattintsak; nagyon sűrű hetek voltak. De, a Coursera már olyan fejlett, hogy amint érzékelte, hogy kissé későn próbálok csatlakozni, azonnal felajánlotta, hogy egy gombnyomással átregisztrál a következő kurzusra, ami épp most kezdődött. Valószínűleg népszerű a téma. Ráadásul, ha már elértem volna valamit az első kurzusban, azokat az eredményeket vihettem volna magammal. Ettől az embernek még több kedve lesz tanulni.
Az első hét természetesen az alapfogalmakkal, definíciókkal, elhatárolásokkal és történetiséggel foglalkozott. Nekem, aki más kollégák mintája alapján kezdtem bizonyos játékosítási elemeket bevinni a munkámba, azt hiszem, nagyon fontos ezeket tisztázni. Mint ahogy a számítógépes alkalmazásokat, programokat is a munkám során a szükségletek alapján önképzéssel sajátítottam el, mindig is éreztem az elmélet hiányát. Értem értem, mikor ramról, meg perifériákról, meg hálózatokról - több műszó most eszembe se jut - beszélnek, de valójában fogalmam sincs, inkább csak "érzem", mi a jelentőségük. Használom ezeket az eszközöket, az alkalmazások "lelkét" megértettem, de igazából fogalmam sincs, hogyan működnek és a gyerektől kell megkérdeznem, milyen gépet vegyek, megkérnem, hogy kösse össze ezzel-azzal a gépemet, egyáltalán installálja. Nos, valahogy így vagyok a gamification-nel, azaz játékosítással.
Mivel ez a blog nem a kurzus magyar fordítása, hanem reflexió, elsősorban azt írnám le, ami leginkább szíven ütött: a jó játékosítás lényege, hogy a játékosok szabad akaratukból, önként lépnek be a játék körébe (ez már szakszó) és vetik alá magukat a szabályoknak. Ami nem jelenti nyilván, hogy nem próbálnak meg esetleg csalni, de nyilván pontosan tudják, hogy csaltak és hajlandók a következményeket is elviselni. De inkább nem teszik, mert az így szerzett eredmény, a cél elérése nyilván devalválódna, márpedig éppen az önkéntesség miatt fontos számukra a cél elérése a szabályok szerint.
Miért sokkolt ez? Mert tanár vagyok egy iskolában!!! Az iskolának már a gondolata sem önkéntes! Hát még a célok, amik nagyjából kimerülnek abban, hogy ötöst akarnak szerezni. Ami egy darabig érdekes lehet, de 12 éven keresztül? Mindig mindenből? És ha nem, akkor mi is a cél? A túlélés?
Ez most a fekete bejegyzésem, mert azt sejtem, a kurzus végére rájövök, hogy mégis hogyan is kellene. De vajon elég vagyok én magam? Az iskola már egy lehatárolt valóság és azon belül határoljak egyet magamnak? Hány valóságnak tud vagy akar egy ember megfelelni? Tudja ezt 45 percenként csengőszóra váltogatni?
Amikor Tomellosoban, a spanyol iskolában voltunk, éppen azt döntötte el a tantestület hónapok után, amit coach segítségével továbbképzéssel, kipróbálással, teszteléssel töltöttek, hogy alkalmazzák-e a kooperatív módszereket, mint átfogó módszert vagy sem. Mert tudják, hogy egy-két típusfeladatot ugyan be lehet vinni órára, de egy egész módszertant csak következetesen érdemes alkalmazni és akkor tudják teljes mértékben kihasználni az előnyeit, ha ez átfogó, mindenki számára ugyanazt jelenti és folyamatos. Nyilván fejleszteni és testre szabni is így lehet leginkább, közösen, alkalmazkodva a gyerekek igényeihez.
De, biztosan van kiút a "depressziómból". Azt is leírom majd. :) És hát valljuk be, az egyes módszereknek megvan az életgörbéje. Most a gamification van nagyon meredek felszálló ágban, és bármennyire úgy tűnik, hogy ez a megoldás, néhány év, és követi majd valami más. Bár, ahogy ez a tananyag számomra kevésbé érdekes részéből kiderült, a gamification már 5 éve fejlődik és számokkal mérhetően virágzik. Lehet, hogy ha el is ér valami csúcsot, eltűnni nem fog, mint néhány más koncepció, tehát érdemes belefektetni az energiát.
Végül egy magyar nyelvi kérdés: hogyan fordítanánk a game és a play szavakat különböző szóval? Mert a játékosítás a game és nem a play alapján formálódik. Talán ez a második legfontosabb tanulásom. Persze, tudja az ember, de nem fogalmazza meg, pedig fontos. A játékosítás nem a céltalan szórakozás. Igen a játékban van egy nagy adag szórakoztató dolog, vidám hozzáállás, jó hangulat. De a lényeg a cél elérése önként vállalt szabálykövetéssel. Hát visszakanyarodtam. Holnap már más ember leszek, mikor felkelek, de hogy mikor jutok el az alkalmazásig, azt nem tudom. Azt hiszem, a kurzus öthetes. Van remény...
Az első hét természetesen az alapfogalmakkal, definíciókkal, elhatárolásokkal és történetiséggel foglalkozott. Nekem, aki más kollégák mintája alapján kezdtem bizonyos játékosítási elemeket bevinni a munkámba, azt hiszem, nagyon fontos ezeket tisztázni. Mint ahogy a számítógépes alkalmazásokat, programokat is a munkám során a szükségletek alapján önképzéssel sajátítottam el, mindig is éreztem az elmélet hiányát. Értem értem, mikor ramról, meg perifériákról, meg hálózatokról - több műszó most eszembe se jut - beszélnek, de valójában fogalmam sincs, inkább csak "érzem", mi a jelentőségük. Használom ezeket az eszközöket, az alkalmazások "lelkét" megértettem, de igazából fogalmam sincs, hogyan működnek és a gyerektől kell megkérdeznem, milyen gépet vegyek, megkérnem, hogy kösse össze ezzel-azzal a gépemet, egyáltalán installálja. Nos, valahogy így vagyok a gamification-nel, azaz játékosítással.
Mivel ez a blog nem a kurzus magyar fordítása, hanem reflexió, elsősorban azt írnám le, ami leginkább szíven ütött: a jó játékosítás lényege, hogy a játékosok szabad akaratukból, önként lépnek be a játék körébe (ez már szakszó) és vetik alá magukat a szabályoknak. Ami nem jelenti nyilván, hogy nem próbálnak meg esetleg csalni, de nyilván pontosan tudják, hogy csaltak és hajlandók a következményeket is elviselni. De inkább nem teszik, mert az így szerzett eredmény, a cél elérése nyilván devalválódna, márpedig éppen az önkéntesség miatt fontos számukra a cél elérése a szabályok szerint.
Miért sokkolt ez? Mert tanár vagyok egy iskolában!!! Az iskolának már a gondolata sem önkéntes! Hát még a célok, amik nagyjából kimerülnek abban, hogy ötöst akarnak szerezni. Ami egy darabig érdekes lehet, de 12 éven keresztül? Mindig mindenből? És ha nem, akkor mi is a cél? A túlélés?
Ez most a fekete bejegyzésem, mert azt sejtem, a kurzus végére rájövök, hogy mégis hogyan is kellene. De vajon elég vagyok én magam? Az iskola már egy lehatárolt valóság és azon belül határoljak egyet magamnak? Hány valóságnak tud vagy akar egy ember megfelelni? Tudja ezt 45 percenként csengőszóra váltogatni?
Amikor Tomellosoban, a spanyol iskolában voltunk, éppen azt döntötte el a tantestület hónapok után, amit coach segítségével továbbképzéssel, kipróbálással, teszteléssel töltöttek, hogy alkalmazzák-e a kooperatív módszereket, mint átfogó módszert vagy sem. Mert tudják, hogy egy-két típusfeladatot ugyan be lehet vinni órára, de egy egész módszertant csak következetesen érdemes alkalmazni és akkor tudják teljes mértékben kihasználni az előnyeit, ha ez átfogó, mindenki számára ugyanazt jelenti és folyamatos. Nyilván fejleszteni és testre szabni is így lehet leginkább, közösen, alkalmazkodva a gyerekek igényeihez.
De, biztosan van kiút a "depressziómból". Azt is leírom majd. :) És hát valljuk be, az egyes módszereknek megvan az életgörbéje. Most a gamification van nagyon meredek felszálló ágban, és bármennyire úgy tűnik, hogy ez a megoldás, néhány év, és követi majd valami más. Bár, ahogy ez a tananyag számomra kevésbé érdekes részéből kiderült, a gamification már 5 éve fejlődik és számokkal mérhetően virágzik. Lehet, hogy ha el is ér valami csúcsot, eltűnni nem fog, mint néhány más koncepció, tehát érdemes belefektetni az energiát.
Végül egy magyar nyelvi kérdés: hogyan fordítanánk a game és a play szavakat különböző szóval? Mert a játékosítás a game és nem a play alapján formálódik. Talán ez a második legfontosabb tanulásom. Persze, tudja az ember, de nem fogalmazza meg, pedig fontos. A játékosítás nem a céltalan szórakozás. Igen a játékban van egy nagy adag szórakoztató dolog, vidám hozzáállás, jó hangulat. De a lényeg a cél elérése önként vállalt szabálykövetéssel. Hát visszakanyarodtam. Holnap már más ember leszek, mikor felkelek, de hogy mikor jutok el az alkalmazásig, azt nem tudom. Azt hiszem, a kurzus öthetes. Van remény...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése