Ez a hét a játékok alkotórészeiről szólt és az első halmaz a dinamikát adó elemeké volt. Ilyenek mint érzelmek, történet, haladás, kapcsolatok. És ami még nagyon fontos, a játékot és vele az élményt meg kell tervezni. És akkor az ember elfehéredik.
Miféle keretet találjon ki az ember az angol tantárgynak az iskolában, amely kellemes érzelmeket gerjeszt, örömöt okoz és kapcsolatot teremt? (Most nem egy-egy óráról vagy azon belül egy-egy tevékenységről van szó.) Ráadásul a játéknak egyszerűen kell kezdődnie. Nem lehet hosszú szabálykönyvet írni, valahogy minden teendőnek könnyűnek és magától értetődőnek kellene lenni. Sőt, akkor jó, ha az elején nem lehet veszíteni. Hogy? Amikor osztályzatot kell adni, átlagosan legalább havonta egyet!
Nagyon fontos még a haladás kimutatása. Hogy a nulláról eljutsz valahova, ami azt jelenti, hogy elsajátítasz, a mestere leszel valaminek. Ezt azonban valahogy meg is kell élni!
És akkor ott van az azonnali visszajelzés, értékelés, pontokkal, kitűzőkkel. Utóbbiak ráadásul jobb, ha egyediek. A tanításban természetesen van visszajelzés, de minden nem váltható pontra. Hogy fogom én azt vezetni?! És ha tesztet írnak vagy bármiféle tömeges számonkérés van, örülünk, ha a következő órára ki tudjuk javítani.
Ha valaki, én tervezek. De azért ez nagyjából abból áll, hogy a tankönyvet milyen ütemben végezzük el és milyen feladatok legyenek: leírással, követelményekkel, pontozási útmutatóval. A játékosítás ennél többet kíván. Mikor?
De ez még mind nem elég ám! A játékosok egymást is figyelik. Kellenek olyan pontok is - nem is kevés - amelyek együttműködéssel szerezhetők meg. Óhatatlanul kialakul verseny, amit a gyerekek a legritkábban szeretnek és kicsit ellene is dolgozik az együttműködésnek, kontra-produktív lehet. Valahogy tehát önmagával kell versenyezni a tanulónak, illetve a szint eléréséért.
Gondolkodtam, hogy mi az, amit eddig teljesítettem - nagyjából - és milyen új ötletek merültek fel az előadások hallgatása közben. Illetve fejleszteni valók.
Vannak pontok, de azon kívül, hogy lehet szabadon választott feladatokból plusz pontokat szerezni, nincs igazán választás és a feladatok is ugyanazok mindenkinek, nem nagyon lehet testre szabni. Valami olyasmit kellene kitalálni, hogy különböző szintű feladatokat lehetne választani különböző pontértékben. Egy idő után kiderül, hogy melyik tanuló mit választ szívesen és mit nem. Ilyenkor a nem-szeretem feladatra valami nagyon-nagyon magas pontot kellene ajánlani, hogy ne tudjon ellenállni a kísértésnek. Mert azt sem lehet, hogy hagyjak valamely területet nem fejlődni, mindig elkerülni.
Vannak kitűzők is, amiket leginkább versenyeredménnyel, órai munkával vagy hasonlóval lehet elérni. A kitűző mindig plusz pontot jelent. De nem használom ki a kitűzőket a kívánt viselkedés motiválására. Például: minden házi feladatot megírt határidőre, az első legalább jó rendű beadandó, 10%-os javítás a tesztben, csak célnyelv használata az órán, és még biztosan ki lehet találni néhányat. Ezeket kategóriákba is lehet rendezni és akkor lehetne a kosárlabdához hasonló dupla-dupla; tripla-dupla kitűző is. Ilyet lehet, hogy fizikailag is érdemes lenne megalkotni. Vagy valami dicsőségfalon vezetni - ez is játékelem: a ranglista. Ezekben van némi szerencse elem is, ami szintén fontos, hiszen van olyan kitűző, amit akkor lehet megszerezni, ha nem hiányzik valaki, ami azért szerencse kérdése is. Viszont pici motiváció arra, hogy csak úgy ne maradjanak ki óráról.
Eddig témaköröket (tematikus terv) terveztem meg igazán, de nem nagyon kötöttem össze őket. Ez nem jó. Valahogy legalább egy félévre ki kellene találni valami keretet, amin belül az egyes témakörök a szintek. A BeeTheBest-ben ez megjelenik, de igazi tartalma nincs. Itt lehetne használni a Nyelvi portfóliót. Szerintem minden nyelvkönyvben valamilyen módon benne van a leckék végén, hogy mit tanultam. Csak azt kell kitalálni, hogy mit kelljen ahhoz teljesíteni, hogy ezeket a pontokat ki lehessen biztonsággal pipálni. És akkor azt is meg kellene határozni, hogy mi a minimum egy szint teljesítéséhez. És ugye addig nem kellene a következő szintre lépni, amíg azt nem teljesítette a tanuló. Viszont rá kell bírni arra, hogy azért záros határidőn belül mégiscsak elérjen valahova és haladjon tovább. Ekkor szoktam arra ébredni, hogy ... Pedig ezek teljesen normális célok, de hát a gyakorlat az, hogy adunk egy egyest majd továbbmegyünk. Mintha az megoldana bármit is.
Kis segítség, hogy a játékban bármi lehet feladat és okozhat örömöt, ami a játékosoknak jelentőséggel bír. Én ezt úgy értelmezem, hogy ha valahogy sikerül mondjuk félév elején a célokban megegyezni s ha aztán a feladatok láthatóan a célok elérése felé haladnak és időnként kipipálhatók, akkor az osztálytermi nyelvtanulás is élvezetessé tehető - valamennyire.
Miféle keretet találjon ki az ember az angol tantárgynak az iskolában, amely kellemes érzelmeket gerjeszt, örömöt okoz és kapcsolatot teremt? (Most nem egy-egy óráról vagy azon belül egy-egy tevékenységről van szó.) Ráadásul a játéknak egyszerűen kell kezdődnie. Nem lehet hosszú szabálykönyvet írni, valahogy minden teendőnek könnyűnek és magától értetődőnek kellene lenni. Sőt, akkor jó, ha az elején nem lehet veszíteni. Hogy? Amikor osztályzatot kell adni, átlagosan legalább havonta egyet!
Nagyon fontos még a haladás kimutatása. Hogy a nulláról eljutsz valahova, ami azt jelenti, hogy elsajátítasz, a mestere leszel valaminek. Ezt azonban valahogy meg is kell élni!
És akkor ott van az azonnali visszajelzés, értékelés, pontokkal, kitűzőkkel. Utóbbiak ráadásul jobb, ha egyediek. A tanításban természetesen van visszajelzés, de minden nem váltható pontra. Hogy fogom én azt vezetni?! És ha tesztet írnak vagy bármiféle tömeges számonkérés van, örülünk, ha a következő órára ki tudjuk javítani.
Ha valaki, én tervezek. De azért ez nagyjából abból áll, hogy a tankönyvet milyen ütemben végezzük el és milyen feladatok legyenek: leírással, követelményekkel, pontozási útmutatóval. A játékosítás ennél többet kíván. Mikor?
De ez még mind nem elég ám! A játékosok egymást is figyelik. Kellenek olyan pontok is - nem is kevés - amelyek együttműködéssel szerezhetők meg. Óhatatlanul kialakul verseny, amit a gyerekek a legritkábban szeretnek és kicsit ellene is dolgozik az együttműködésnek, kontra-produktív lehet. Valahogy tehát önmagával kell versenyezni a tanulónak, illetve a szint eléréséért.
Gondolkodtam, hogy mi az, amit eddig teljesítettem - nagyjából - és milyen új ötletek merültek fel az előadások hallgatása közben. Illetve fejleszteni valók.
Vannak pontok, de azon kívül, hogy lehet szabadon választott feladatokból plusz pontokat szerezni, nincs igazán választás és a feladatok is ugyanazok mindenkinek, nem nagyon lehet testre szabni. Valami olyasmit kellene kitalálni, hogy különböző szintű feladatokat lehetne választani különböző pontértékben. Egy idő után kiderül, hogy melyik tanuló mit választ szívesen és mit nem. Ilyenkor a nem-szeretem feladatra valami nagyon-nagyon magas pontot kellene ajánlani, hogy ne tudjon ellenállni a kísértésnek. Mert azt sem lehet, hogy hagyjak valamely területet nem fejlődni, mindig elkerülni.
Vannak kitűzők is, amiket leginkább versenyeredménnyel, órai munkával vagy hasonlóval lehet elérni. A kitűző mindig plusz pontot jelent. De nem használom ki a kitűzőket a kívánt viselkedés motiválására. Például: minden házi feladatot megírt határidőre, az első legalább jó rendű beadandó, 10%-os javítás a tesztben, csak célnyelv használata az órán, és még biztosan ki lehet találni néhányat. Ezeket kategóriákba is lehet rendezni és akkor lehetne a kosárlabdához hasonló dupla-dupla; tripla-dupla kitűző is. Ilyet lehet, hogy fizikailag is érdemes lenne megalkotni. Vagy valami dicsőségfalon vezetni - ez is játékelem: a ranglista. Ezekben van némi szerencse elem is, ami szintén fontos, hiszen van olyan kitűző, amit akkor lehet megszerezni, ha nem hiányzik valaki, ami azért szerencse kérdése is. Viszont pici motiváció arra, hogy csak úgy ne maradjanak ki óráról.
Eddig témaköröket (tematikus terv) terveztem meg igazán, de nem nagyon kötöttem össze őket. Ez nem jó. Valahogy legalább egy félévre ki kellene találni valami keretet, amin belül az egyes témakörök a szintek. A BeeTheBest-ben ez megjelenik, de igazi tartalma nincs. Itt lehetne használni a Nyelvi portfóliót. Szerintem minden nyelvkönyvben valamilyen módon benne van a leckék végén, hogy mit tanultam. Csak azt kell kitalálni, hogy mit kelljen ahhoz teljesíteni, hogy ezeket a pontokat ki lehessen biztonsággal pipálni. És akkor azt is meg kellene határozni, hogy mi a minimum egy szint teljesítéséhez. És ugye addig nem kellene a következő szintre lépni, amíg azt nem teljesítette a tanuló. Viszont rá kell bírni arra, hogy azért záros határidőn belül mégiscsak elérjen valahova és haladjon tovább. Ekkor szoktam arra ébredni, hogy ... Pedig ezek teljesen normális célok, de hát a gyakorlat az, hogy adunk egy egyest majd továbbmegyünk. Mintha az megoldana bármit is.
Kis segítség, hogy a játékban bármi lehet feladat és okozhat örömöt, ami a játékosoknak jelentőséggel bír. Én ezt úgy értelmezem, hogy ha valahogy sikerül mondjuk félév elején a célokban megegyezni s ha aztán a feladatok láthatóan a célok elérése felé haladnak és időnként kipipálhatók, akkor az osztálytermi nyelvtanulás is élvezetessé tehető - valamennyire.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése