Úgy érzem, túllendültem a holtponton azzal, hogy befejeztem a negyedik hétre szánt tananyagot is. Ez a hét a játéktervezésről szólt és az első lejegyzett gondolatok, amelyek aztán tovább lökték az agyamat a következők: a játékosítás mindig problémákat kezel és a játéknak célja van, amely nem merül ki a pontok, kitűzők, trófeák, címek, rangok, kiváltságok és egyéb jutalmak gyűjtögetésében. A jó játékban minden tevékenység, haladás és jutalom a cél elérése érdekében áll és mindemellett még szórakoztat is. Emlékszünk: "akkor is ezzel foglalkoznánk, ha semmit nem kapnánk érte" élmény.
És a másik gondolat, hogy a cél lehet bizonyos magatartásformák kialakítása is. Erről például szó sincs a kerettantervekben vagy pedagógiai programokban.
És a másik gondolat, hogy a cél lehet bizonyos magatartásformák kialakítása is. Erről például szó sincs a kerettantervekben vagy pedagógiai programokban.
Azon gondolkozom, hogy hogyan kellene jól megfogalmazni a célokat, hogy aztán hozzárendelhessem a pontocskákat és jutalmacskákat. Az majd mindent helyére tesz. A szórakozás részen még dolgozni kell persze, de az is meglesz valahogy. És akkor egyszer csak megszólal Gyarmathy Éva a Klubrádióban és megint minden összezavarodik. (2016.05.17 07:30, 19:40-nél kezdődik az interjú, de az ide vágó rész kb. 26 percnél van.) De csak egy percre. Mert a boszorkányok és csillagok csak első hallásra hasonlítanak a játékokban szerezhető pontokhoz. Azok ugyanis inkább a dicséret, a vállon veregetés szerű visszajelzések, megerősítések, hogy jól csinálod, te gyermek; haladsz előre az úton!
Azért van egy nagy gond - egyszer csak mégis valamiféle osztályzatot kell adni.
Vissza a célokhoz. Az első három évfolyamon az idegen nyelv nem kötelező. Itt talán nincs is szükség játékosításra, cél, hogy élvezzük azt az időt, amit angol nyelven együtt töltünk. Azaz nem játékosítás van, hanem maga a játék. Ugyanakkor nagyon fontos szerepe lenne ennek az időszaknak. Egy másik kurzuson, amit párhuzamosan követek (Dyslexia and Foreign Language Teaching) hangzik el, hogy a második nyelvként vagy idegen nyelvként tanult nyelvek között az az egyik nagy különbség, hogy az első esetben az idegen nyelven is gondolkodik a tanuló, a másodikban pedig fordít. Ez utóbbi pedig másfajta és lassabb folyamat, különösen azoknál, akinél éppen a rövidtávú memóriával van probléma. Ahhoz, hogy minél közelebb legyünk az anyanyelvi nyelvhasználathoz, jó lenne megteremteni a korai találkozást a nyelvvel. Semmit nem kell tanulni, egyszerűen csak a nap bizonyos szakában - órájában, félórájában - a célnyelven kommunikálunk, legyen az bármilyen helyzet. Ha továbbviszem a gondolatot, az első három évfolyamon is az lenne célravezető, ha minden nap lenne 20 perc, amikor angolul beszélgetünk. Ez azért nem egészen kétnyelvi környezet, persze, de biztosan többet számítana, mint a heti egyszer 45 perc.
És akkor következik az értékelés. Azt nem tudom, pontosan honnan származik a következő értékelés, nálunk minden esetre ez volt a választék a naplóban:
Valószínűleg az utolsó előtti mondatot el is lehetne hagyni.
Azután jön a negyedik évfolyam, ahol belép az idegen nyelv mint kötelező tantárgy. Szerencsére semmilyen kimeneti követelmény nincs a KET-ben és mi, pedagógusok és iskolák állítunk fel követelményeket és értékeljük a gyerekeket. Tankönyveket teszünk eléjük - az most mindegy, hogy esetleg az első három évfolyamon volt-e vagy sem idegen nyelv órájuk -, feladatokat oldatunk meg, teszteket íratunk, bármennyire egyszerűt is, és osztályzatokat adunk. Vajon miért?
Most azt gondolom, ennek az évnek inkább felfedezőnek kellene lennie és olyan célokat kellene kitűzni, amelyek az idegen nyelvhez való viszonyunk, a tanulási stílusunk felfedezéséről, a nyelvtanulás szempontjából pozitív magatartásformák kialakításáról szól. Például olvasásról és filmnézésről idegen nyelven, bátor próbálkozásról, a célnyelv használatáról. És természetesen ebben nincs helye az osztályozásnak.
Már hallom is, hogy rengeteg gyerek tanul tankönyvből, tesztet írva, osztályozva és szépen boldogulnak (vajon élvezik is?) Ez így van. De - nem tudom, pontosan melyik génem felelős ezért - engem nem ők érdekelnek, hanem azok, akiket elvesztünk útközben. Akik már harmadikban lemondanak arról, hogy angolból nekik bármi is sikerüljön. Vagy elsőben?
Azért van egy nagy gond - egyszer csak mégis valamiféle osztályzatot kell adni.
Vissza a célokhoz. Az első három évfolyamon az idegen nyelv nem kötelező. Itt talán nincs is szükség játékosításra, cél, hogy élvezzük azt az időt, amit angol nyelven együtt töltünk. Azaz nem játékosítás van, hanem maga a játék. Ugyanakkor nagyon fontos szerepe lenne ennek az időszaknak. Egy másik kurzuson, amit párhuzamosan követek (Dyslexia and Foreign Language Teaching) hangzik el, hogy a második nyelvként vagy idegen nyelvként tanult nyelvek között az az egyik nagy különbség, hogy az első esetben az idegen nyelven is gondolkodik a tanuló, a másodikban pedig fordít. Ez utóbbi pedig másfajta és lassabb folyamat, különösen azoknál, akinél éppen a rövidtávú memóriával van probléma. Ahhoz, hogy minél közelebb legyünk az anyanyelvi nyelvhasználathoz, jó lenne megteremteni a korai találkozást a nyelvvel. Semmit nem kell tanulni, egyszerűen csak a nap bizonyos szakában - órájában, félórájában - a célnyelven kommunikálunk, legyen az bármilyen helyzet. Ha továbbviszem a gondolatot, az első három évfolyamon is az lenne célravezető, ha minden nap lenne 20 perc, amikor angolul beszélgetünk. Ez azért nem egészen kétnyelvi környezet, persze, de biztosan többet számítana, mint a heti egyszer 45 perc.
És akkor következik az értékelés. Azt nem tudom, pontosan honnan származik a következő értékelés, nálunk minden esetre ez volt a választék a naplóban:
- Az angolórákon: - aktívan részt vesz, - aktivitása változó, - nehezen motiválható.
- A tanult mondókák, dalok ismerete: - nagyon jó, - jó, - megfelelt.
Kedves Szülő!
Az angol nyelvoktatás célja a nyelv megszerettetése az
angol gyermekirodalom felhasználásával: mondókák, dalok, amelyeket minden angol
anyanyelvű gyermek ismer. Minden gyermek aktívan részt vesz az órákon, fegyelmezett
és nyitott. Szívesen szerepelnek, játszanak és énekelnek együtt vagy színezik a hívóképeket. Minden gyermek, így az Ön gyermeke is kiválóan
teljesít. Gratulálok, és köszönöm a támogatást.Valószínűleg az utolsó előtti mondatot el is lehetne hagyni.
Azután jön a negyedik évfolyam, ahol belép az idegen nyelv mint kötelező tantárgy. Szerencsére semmilyen kimeneti követelmény nincs a KET-ben és mi, pedagógusok és iskolák állítunk fel követelményeket és értékeljük a gyerekeket. Tankönyveket teszünk eléjük - az most mindegy, hogy esetleg az első három évfolyamon volt-e vagy sem idegen nyelv órájuk -, feladatokat oldatunk meg, teszteket íratunk, bármennyire egyszerűt is, és osztályzatokat adunk. Vajon miért?
Most azt gondolom, ennek az évnek inkább felfedezőnek kellene lennie és olyan célokat kellene kitűzni, amelyek az idegen nyelvhez való viszonyunk, a tanulási stílusunk felfedezéséről, a nyelvtanulás szempontjából pozitív magatartásformák kialakításáról szól. Például olvasásról és filmnézésről idegen nyelven, bátor próbálkozásról, a célnyelv használatáról. És természetesen ebben nincs helye az osztályozásnak.
Már hallom is, hogy rengeteg gyerek tanul tankönyvből, tesztet írva, osztályozva és szépen boldogulnak (vajon élvezik is?) Ez így van. De - nem tudom, pontosan melyik génem felelős ezért - engem nem ők érdekelnek, hanem azok, akiket elvesztünk útközben. Akik már harmadikban lemondanak arról, hogy angolból nekik bármi is sikerüljön. Vagy elsőben?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése