Nagyon igaz, az a workshopon elmondott első gondolat, hogy nehezen értelmezhető ha valaki arra panaszkodik, hogy vegyes képességű osztályt tanít. Mert ki nem? A probléma mindenkit érint. Nem tudok most pontosan hivatkozni, mert nem emlékszem, hogy olvastam vagy hallottam, és kitől, hogy ma nagyobbak a különbségek gyerek és gyerek között szinte minden osztályban, mint ahogy az a mi, nem mai fiatal tanárok, emlékeiben él. Azt viszont biztosan tudom, és javaslom is meghallgatni, tán 20 perc, vagy annyi sem, hogy Radó Péter: Milyen lenne az esélyegyenlőséget támogató oktatáspolitika? című előadása éppen ide illik és némi magyarázattal is szolgál a problémára.
Írom ezt azért is, mert az egyik nagy tanulság a számomra az volt, hogy nem is a differenciálás, nem is a nyelvtanulási különbségek kezelése az elsőrendű feladat, hanem a csoportharmónia, a jó hangulat, az egymás elfogadása kialakítása. Azt kell mondjam, hogy így van. A legkellemetlenebb élmény az órákon, hogy az ember megfeszül, differenciál, igyekszik sikerélményt nyújtani mindenkinek, és akkor a gyerekek lehülyézik egymást, arcokat vágnak és hangokat adnak ki, türelmetlenek egymással. Az egyik már elnézést kér azért is hogy él - vagy kompenzál és széttrollkodja az órát - a másik meg azt hiszi, ő szopta hegyesre a piramist, és még örülhetünk, ha tanárként van annyi tekintélyünk, hogy legalább minket emberszámba vesz, és mondjuk részt vesz az órán, figyel, jelentkezik. A workshopon néhány olyan tevékenységet ki is próbáltunk, amelyek a könyvben megtalálhatók, és éppen a harmónia megteremtését, a pozitív visszajelzést, illetve a tanulók megismerését szolgálják. Nem nyelvtanításhoz kötöttek ezek sem!
A másik gondolat, amit elhoztam magammal, hogy szelektálhatjuk a tanulókat több rostán is, a végén mégis mindig vegyes képességű csoportunk lesz. Mert csoporton belül lesznek gyorsabban és lassabban haladók. Ez felveti azt a kérdést, hogy érdemes-e rostálni, ami mindig skatulyázással, megbélyegzéssel jár és hosszabb távon nem zárja, hanem nyitja az ollót a "jobbak" és "gyengébbek" között, és nem feltétlenül a képességek miatt, valamint téves önkép kialakításához vezet. Az én válaszom nem, de az igen mellett is tudnék érvelni. A nap végén mégis az tűnne jobb megoldásnak, ha jól megtanulnánk differenciálni, erre lenne időnk (18 kötelező óra maximum), és az egységesen magas óraszámok helyett rugalmasan tudnánk plusz segítséget adni annak, akinek arra szüksége van, és nem elvenni időt attól, akinek nincs. Aki mondjuk önállóan, otthon is tud készülni, tanulni és ezzel haladni. Flipped classroom, differenciált házi feladatok, amit szívesen ad az ember, ha van értelme. Ha a gyerek több mint 30 órát ül az iskolában vagy segítség nélkül - és otthon nincs ilyen - nem tudja a feladatokat megoldani, nem érdemes a házi feladat frontot megnyitni. Az elmaradó, nehézsége miatt lelombozó, sebtében lemásolt vagy valamit odabiggyesztő házi feladatokét.
U.i.: Most olvasok egy cikket, idevág: Derdák Tibor: Az ország állapota miatt kell kétségbeesnünk
Megjegyzések
Megjegyzés küldése