Digitális Pedagógus Konferencia 2016

Jubileumi, ötödik konferencia volt ez, nekem a harmadik. És most sem csalódtam, sőt! Frissítő, megnyugtató, ugyanakkor inspiráló, tettrekésztető volt. Személyes élmény, hogy több virtuális kollégával is személyesen találkoztam. Hosszú idő óta az első alkalom, amikor én csak kaptam az energiát. Nem tudom, meddig tart az akkumlátorom, de csurig töltöttem, az biztos.

A plenáris ülésről készült videó itt megtekinthető, nem kell megijedni: 1 óránál kezdődnek az előadások. A konferenciakötetben pedig minden előadásról olvashatunk.

Minden konferencián felfedezek valami új témát. Az is lehet, hogy nem teljesen új, csak hangsúlyosabb mint korábban, vagy éppen engem jobban érdekel, ezért figyelek fel rá. Idén ez a téma a tudásmegosztás és tudásépítés az online tanári közösségekben volt.

Nagyon érdekes volt az a kutatás, amely Fb csoportokat elemzett. Ezekre a csoportokra általában az volt jellemző, hogy volt néhány nagyon aktív tag, akikhez többen kapcsolódtak, de a közösségek nagyobb része soha nem szól hozzá, nem tesz hozzá a közösséghez, van, aki még lájkokat sem helyez el.
Szerintem ez természetes. Én is több csoportnak tagja vagyok. Egyet én indítottam, de ez inkább a tanítványaimnak szól - nos, itt nem is tudom, hogy rajtam kívül posztol-e valaki. A visszajelzés csak annyi, hogy x-en látták a bejegyzést, mert lájk is ritkán van.
Vannak olyan csoportok, amelyekre kíváncsi vagyok, érdekesek, de mivel nem tanítom az adott tárgyat, sokat nem is tudok hozzátenni, inkább csak tájékozódom, próbálom tartani a lépést; pl. magyartanárok, osztályfőnökök, alsósok, SNI tanítók közösségei.
Vannak aztán olyan csoportok, amelyek induláskor érdekesnek ígérkeznek, valószínűleg azok is, de kiderül, hogy más, régebbi csoportok betöltik azt a funkciót vagy együttműködési igényt, ami az adott csoportnak is célja. Mivel sokfelé nem tud szakadni az ember, azt fogja választani, ami inkább lefedi az érdeklődését vagy ahol többeket "ismer" és kedvel. Ilyenkor nem biztos, hogy az újabb csoportból kilépek, de szinte biztos, hogy az alvó tagok táborát fogom növelni. Én azért egy-egy lájkot legalább el szoktam helyezni azoknál a posztoknál, amelyeket elolvasok, hasznosnak találok vagy egyszerűen csak úgy érzem, illik megköszönni, hogy valaki másokra is gondol, amikor létrehoz valamit vagy tudomására jut valami. Azért én a konferencia után megnéztem, hol vagyok tag, és néhány csoportból ki is léptem.

Érdekes volt a kutatók (Fehér Péter és Aknai Dóra Orsolya) előfeltevése, hogy tudásmegosztás lehetséges a Fb-on, de tudásépítés nem nagyon. Ezt a Fb működéséből következtették ki, hiszen ez az oldal tananyag tárolásra, fejlesztésre nem igazán megfelelő. Nehezen visszakereshető, sok a nem egészen témához tartozó információ, közös szerkesztésre nem alkalmas és vita is nehezen szervezhető, mert sokszor a kommentekre reagálunk és nem az eredetileg feltett kérdésre. Ráadásul párhuzamosan, ami már nehezen követhető. A csoportok működésének előbb leírt jellemzői is ezt látszanak alátámasztani. (Ha jól emlékszem, 500* tag alatti csoportok elemzését engedi csak a Fb, ez valószínűleg valamennyire befolyásolja a kialakuló képet.) A szekció végére, a bemutatott példákon keresztül (Szekszárdi Júlia, Barbarics Márta, Fegyverneki Gergő-Tóth Mónika) mégis az lett a kicsengés, hogy tudásépítés is lehetséges. Nagyon nem elemeztük, hogy miért is, de szerintem például az a fajta megosztás, ami szakmai kiadványokról, konferenciákról, műhelyekről, kurzusokról szól, azok számára építő lehet, akik azokat elolvassák, oda elmennek. Arra is van példa, hogy ezek kapcsán a saját tudást és tapasztalatot hozzátéve kiegészítik a posztolók a szakmai információkat. Bizonyos kérdések kapcsán a rengeteg egyéni helyzet és konkrét élmény, esetleg problémamegoldás hihetetlen tapasztalattal gazdagítja a csoport tagjait, amelyet aztán munkájuk során felhasználhatnak. A jegyzetembe azt a szót írtam fel: sakk. A sakkozók ugyanis rengeteg játszmát tartanak a fejükben és amikor játszanak, ezekből a sablonokból válogatnak - esetleg térnek el a sablontól tudatosan. Azt gondolom, egy-egy pedagógiai helyzet megoldásánál, de akár csak a probléma felismerésénél és azonosításánál is hihetetlen előnyt biztosít ha sok szcenáriót tárolunk a fejünkben és nem akkor kell kitalánunk a következő lépést, hanem némileg kitaposott ösvényen haladunk. Vagy tudjuk, hogy hol, mikor és miért kell arról letérnünk, esetleg másik ösvényt választanunk - ami még mindig nem az ismeretlen birodalma. Ez rendkívül nagy segítség, mert naponta többszáz döntést kell hoznunk a pillanat törtrésze alatt.
Talán tudásépítésnek tekinthető az is, amikor egy-egy eszköz, módszer vagy ötlet egyéni megvalósítását osztják meg a tagok, hiszen mindenki mindig mindent kicsit másképp csinál. Sokszor még azt is lehet tudni, hogy mit miért változtatott a kolléga, ezért az előzőekben leírt tapasztalatbank alakulhat ki módszertani területen is.

A szekcióban a Mentimeter nevű eszközt használtuk az interaktivitás megvalósítására. Nagyon tetszett, a szünetben regisztráltam is. A Kahoothoz hasonló, de többféle kérdéstípus van, így első ránézésre. És nyíltvégű kérdés is lehet. Az ülés végén a moderátor (Szegedi Eszter) fel is tette a kérdést, hogy ki, miről hallana/beszélne legközelebb ezzel a témával kapcsolatban és többen is valami olyasmit fogalmaztak meg, hogy miként lehetne ilyen együttműködést, tudásmegosztást és tudásépítést a saját tantestületben megvalósítani. Mintha az online közösségek egy hiányt pótolnának azzal, hogy alkalmat adnak segítségkérésre és adásra, szakmai kérdések megvitatására, saját munkák és ötletek megosztására. Aztán arra gondoltam, hogy ez nem feltétlenül annak a jele, hogy a tanári karokban van egy-két magányos farkas az apatikus többségben, hanem inkább az alkalom hiánya. A kutatók szerint nincs igazán kitüntetett posztolós idő az online csoportokban. Hajnali öttől éjjel kettőig nagyjából folyamatosan történik valami. Azaz mind az éppen aktuális probléma, mind az az időszak, amikor ezekkel foglalkozni tudunk vagy szeretnénk különböző, és valószínűleg nem azokra az órákra esik, amikor amúgy az iskolában vagyunk, mert akkor más a dolgunk: tanítunk többnyire. Vannak persze lyukasórák, amit adminisztrációval, javítással, készüléssel - esetleg online szakmai közösségekben - töltünk ki, ezek azonban a legritkábban esnek egybe a mellettünk ülő kollégákéval. Meg aztán egy tanáriban többen is vannak, egymást sem illik zavarni. Szóval az iskola nem is megfelelő helyszín és idő sincs az együttműködésre. Ez baj. Mert azt is megtudtuk az egyik előadásból, hogy azokban az országokban és/vagy iskolákban jó az oktatás, ahol a tanárok együttműködnek - ezt nem ragozom, mert már így is hosszú ez a bejegyzés.

És még nincs vége. Két és fél esetre is emlékszem a konferenciáról, amikor az eredetileg felkért előadó helyett egy kollégája beszélt. Ugyanolyan hitelességgel, tudással és sikerrel. Fél azért, mert az együttműködéses szekcióban Fegyverneki Gergő, aki az egyik nagyon népszerű szakmai Fb csoport alapítója, társelőadónak kérte azt a Tóth Mónikát, akit személyes ismeretség nélkül, a csoportban való részvétele alapján kért fel Gergő a csoport adminisztrálására, amikor ez túlnőtt rajta, és azóta is minden jól működik. Itt a konferencián találkoztak először személyesen**, és élőben is nagyon jól ment a közös munka. Azt már el sem tudom szavakkal mondani hogy mekkora varázsa van az őszinte munkának, az egymás tiszteletén és a bizalmon alapuló együttműködésnek. Nagy. Még az emléke is feltöltőerővel bír.

*Javítom: 5000 fő.
**Javítom: egy két héttel korábbi konferencián volt az első találkozás.
Tóth Mónika és Fegyverneki Gergő "tánca" a Digitális Pedagógus konferencián 2016-ban.

Megjegyzések