Online órák

 

Előző bejegyzésemben olvasható, hogy éppen egy szakvizsgás továbbképzésre járok kifejezetten digitális oktatási témakörben. Ez a képzés eredetileg levelező munkarend szerint lenne, a pandémiás rendelkezések miatt online.

Pedig

a legtöbbet eddig abból tanultam, ahogy engem tanítottak, különösen Ollé János óráit értve ezalatt. (Övé voltak az első félévben a szakirányos tárgyak, nyilván ezeknél van erre a legtöbb lehetőség.)

Nyilván a képzés kapcsán az ember elolvas szakirodalmakat, amelyeket egyébként nem olvasna és azokból is tanul. Volt olyan óránk is Györe Géza tanár úrral, amelyen egy tanulmánykötetet dolgoztunk fel közösen, ez is jó gyakorlat. Halkan vallom be, ha nem tettük volna, biztosan nem olvasom végig. És ha még mondjuk a tartalomból valamiféle vizsgát kellett volna tenni, nem is járnék a képzésre. Így viszont egy részletet feldolgozva, a többit pedig a társak előadásában meghallgatva-megbeszélve, végül is bővítettem az ismereteimet.

Ez tehát egy olyan jó gyakorlat, amelyet mi is alkalmazhatunk a középiskolai online órákon. Több lehetőség is van erre, egy kicsit óraszám és órarend függő, és nem muszáj minden órán ezt tenni.

  • Kis óraszámnál lehet a nem online óra feladata, hogy lehetőleg párban, kiscsoportban dolgozzanak fel egy témát a tanulók, amit az online órán prezentálnak a társaiknak.
  • Nagyobb óraszámnál lehet dupla órát tenni az órarendbe és ez elegendő idő arra, hogy mind a téma feldolgozása, mint az előadás megtörténjen, a nem online órákon pedig mehet a gyakorlás, előkészítés, tudáspróba.
Néhány gyakorlat, amit én alkalmaztam.

Állandó kiscsoportokat alkottam osztályon belül. Az, hogy mennyi időre állandó és mekkora ez a csoport, ki alakítja ki, abszolút változhat. Abban a keretrendszerben - nálunk TEAMS van és egyre jobban megkedvelem -, amit használunk, kialakítottam csoportszobákat. A Teams-ben ez csatorna a csoporton belül. 

A Wordwall alkalmazásban ezek a csoportok jól kialakíthatók és például csoportpontokat is lehet ott vezetni, mert nem tűnik el attól, hogy bezárjuk. Sajnos csak 5 ingyenes, akinek több csoportja/osztálya van, annak ez nem jó. A csoportpontok egyébként úgy működnek, mint a Harry Potterben: az egyénként és a csoport által szerzett pontok is a csoportban gyűlnek, és az, hogy mire lehet pontot kapni, teljesen esetleges. A csoportok viszont csak magukkal versenyeznek, mert ha összegyűlik X pont (tagszám*10, mondjuk), mindenki kap egy órai munka ötöst - ami nálam pont annyit ér persze, mint bármely más naplóba írt jegy. És, nem vonok le, tehát büntetésre nem használom. Ez nem az egyéb értékelési formák helyett van, hanem mellette.

A csoportszobák zártak, csak csoporttagok és tanárok. Ezért vannak olyan csatornáim, hogy 1. csapat, 2. csapat, stb., annyi, ahány tanulópárt lehet kialakítani. Ezek mindegyikébe be tud lépni bármely tanuló és ha alkalmi párokat szeretnék, akkor ezeket kiosztjuk alkalmilag.

Az első órán egy feladatot úgy végeztünk el, hogy megismerjük a munkaformákat és az alapvető eszközöket. Tehát nemcsak a feladatot oldottuk meg, előtte bemutattam, mit hogyan képzelek, technikailag mit kell tenni. Például:

Angolos vagyok, ezt magyarul-angolul csináltuk végig, és előre jeleztem, hogy a későbbiekben, mivel ismert dolgokat fogok kérni, elvárom, hogy ha nem is értenek mindig mindent - van olyan csoport, ahol ez gond, másoknál nem -, nagyjából tudják, hogy mit mondok, azt fogom mondani, amit most is, tegyék a dolgukat.

Mindig lesz egy általam kinevezett főnök - ez mindig más lesz nagyjából, nem a tanuló tantárgyi eredményeitől függ. A főnök dolga, hogy például elindítson és felvegyen egy online meetinget a csoporton belül, a feladat lépéseinél ha szükséges a kezdő lépést megtegye, jelezzen nekem, ha a csoportnak segítségre van szüksége, rajta legyen, hogy a feladat elkészüljön időre, ilyesmi. Van, hogy más szerepek is vannak alkalmilag, ezt elég akkor tisztázni, amikor adott feladatot kiadom. Ha a főnök valamiért nem tudja ezeket a feladatokat elvégezni - technikai okok lehetnek - át kell ruháznia valakire a csoportból a csoport cset falán, így én is tudok róla. Az megeshet, hogy a főnök pont hiányzik, ez kiderül, ha a csoporttagok szólnak, vagy ha látványosan nem történik semmi egy csoportban.

Megosztott fájlok használata. Erre, megmondom őszintén, még mindig a Google alkalmazásokat használom: jamboard, slides, esetleg docs. A webkonferencia cset falán küldöm el a linket, ezekre mindenkinek be kell lépnie és mindenkinek dolga van vele. Fontos, hogy az első alkalommal mindenképpen látsszon a jelenlétem, ha mást nem, egy okét mindenképpen kommentelek. Ha olyan feladat van, amit csak csoporton belül kell megoldani, a Teams-en belül az osztályjegyzetfüzetet használom, azon belül az együttműködési térben alakítok ki szakaszt minden egyes csoportnak. A különböző feladatok pedig ezen belüli oldalak lesznek. Az osztályjegyzetfüzet egy OneNote jegyzetfüzet egyébként és itt is tudnak egyszerre közösen dolgozni. Itt is lehet megjegyzéseket tenni, kiemelni, stb. (Ma kaptam egy ilyet, hogy "ne színezgess", mert jelölő színnel kiemeltem egy nyelvtani hibát, és első alkalom lévén, azt hitték, hogy csoporttársak színezgetnek. :) Persze szóltam, hogy ez én vagyok és nincs harag. Viszont kijavították a hibát, tehát a célját elérte.)

Átnéztük azt is, hogyan tudnak csoportmeetinget indítani, hogyan tudnak a meetingek között ide-oda lépegetni, felvétel készíteni, és hogy én a közös teremben bármikor elérhető vagyok, ha elakadnak.

Mindig megegyezünk majd abban is, hogy mely lépésnek mikor és hogyan van vége. Van olyan, hogy ha készen van a feladat, az órának is vége az adott csoport számára, mehet isten hírével. Leginkább az van, hogy meghatározott időpontban vissza kell lépni a közös terembe. Általában ez a feladat elvégzésének ideje +2-3 perc technikai idő. A pontos időpontot szintén felírom a cset falra. Egyáltalán nem kell kerekítgetni, nyugodtan lehet ez 10:33 is. Egyébként a kezdést is érdemes egy kulcsszóhoz kötni, addig senki ne menjen sehova, míg azt nem mondom, hogy fapapucs.

Végül néhány sor arról, hogy hogyan néz ki egy ilyen óra és esetleg hogyan "kényszeríti" azt is aktív jelenlétre, aki mindenféle trükkökkel csak lélekben szándékozott jelen lenni az órán. Egyik motiváló eszköz egyébként a pontgyűjtés lehet, előbb-utóbb a példák alapján csak megpróbál mindenki ráhajtani egy órai munka ötösre, amit éppen az órai jó teljesítményekkel lehet nyilván elérni.

Mindig valamilyen bemelegítő feladattal kezdünk úgyis. LearningApps, Wordwall, Quizizz, Kahoot, Socrative, Flippity, Quizlet - bármi lehet. Van, hogy mindenki önállóan vagy csapatban, de link alapján párhuzamosan játszik és van, hogy közösen: megosztom a képernyőt és a bemondások alapján játszom le a feladatot. A LearningApps-ben akár több feladat is összefűzhető. Az egyik alkalommal például a feedback-be egy másik alkalmazásban lévő feladat linkjét tettem - Flippity -, ahol az ott random kipörgetett szavakkal kellett a közös tanterem cset falára egy helyes mondatot írni. Ebből például tudom, hogy megoldották a LearningApps feladatot - vagy legalábbis megkísérelték háromszor, mert ha jól tudom ezután már megjelenik a feedback és a megoldás, ha addig nem sikerült tökéletesre, ami jó, mert így nem tart ez sem örökké - és írtak egy angol mondatot, amihez hozzá tudok szólni, ki tudom javíttatni, ami egyéni elbánás szükség szerint (differenciálás). Van, hogy alkalmi csoportot érkezési sorrendben alakítok ki, így csökken az üresjárat a tanulók számára. Lényeg, hogy ezzel a közös bemelegítő feladattal előkészítem az órai munkát. Szavak, kifejezések bevezetése vagy a munka alapjául szolgáló, korábban önálló feldolgozásra kiadott olvasmány/szókészlet/ismeret ismeretének "ellenőrzése".

Ezt követi valamilyen közös munka a megosztott fájlokban.

  1. Ez lehet úgy, hogy minden csoportnak egy diája van, amire dolgozni kell: ötletgyűjtés, előny-hátrány, kép, leírás, szavak, bármi, amivel a következő lépés előkészíthető. Fontos, hogy minden csoportnak más kérdés/téma/feladatrész legyen. Ezt munkás néha kitalálni. Itt megjegyzem, hogy szinte 100%-ban a tankönyvünkre támaszkodom (Pioneer-t használunk, aki ismeri, a példákból fel fogja ismerni), mert ilyen mennyiségben teljesen új tananyagok készítése szerintem nem elvárható. Amikor készen vannak, akkor a közös teremben a fájlt megosztva minden csoport prezentálja, amit csinált. Példa erre itt. Színes csoportjaink vannak, a dia háttere mutatja, kinek a feladata.  Ezt követően, az ötleteket felhasználva közös esszét kellett írni arról, hogy mi a fontos, amikor barátot választunk. Az esszé jellemzőit közösen átnéztük az órán, de ilyenkor jobban figyelnek a kicsit uncsi részre is. Az esszét az osztályjegyzetfüzetben írják, ahol egyébként látható, hogy közösen dolgoznak-e vagy csak egy valaki, de az sem feltétlenül probléma, ha például egy csoportmeetingen beszélik meg, lehetőleg a célnyelven. Ez ugyanaz, mint órán: akinek fontos, igyekszik, akinek nem, hát az nem. Ez egy másik példa, kezdő csoportra. Interjúkészítés volt a feladat utána, de kaptak hozzá adatokat (kitöltött űrlap), ez csak ráhangolás volt. Minden a tankönyvből való.
  2. Lehet pármunka, erre itt van példa, ez után - mármint mindenki elmesélte a saját diáját is, nemcsak megoldotta a feladatot - egy Quizizz kvíz következett és az első három helyezett, valamint minden hibátlan megoldás szerzett pontot a csapatának. Ez még egy szimpla órába is belefér. A nem megoldott diákból látszik, hogy mennyire kellett nekem előkészíteni és online szótárt is ajánlottam. Ez egy olyan csoportban volt, ahol ezt a nyelvtant már tanultuk, most kiegészítettük az érdekesebb esetekkel az alaptudást, amivel át is ismételtük a főbb szabályokat. Gyakorlás már önállóan történt.
  3. A harmadik feladattípus, amit Ollé tanár úr hógolyónak nevezett, hogy mindenki minden diára dolgozhat. Amihez van ötlete, oda ír és megy tovább. Ahogy lapozgatnak, egymás ötleteit is olvassák, ezt tehát általában nem kell nagyon prezentálni, de azért átpörgettük közösen gyorsan. Ha van olyan pont, amit nem tudunk értelmezni, ilyenkor rá lehet kérdezni. Amikor látom, hogy már nem nagyon mozognak, "elkiabálom magam", hogy vissza a fedélzetre, hiszen ehhez nem kell kijelentkezniük a meetingből, tehát hallanak. Ez egy ilyen feladat volt, ami után az a vita következett, hogy akkor mit építsünk. Ezt már kiscsoportban végezték és ezt fel is kellett venni. Nem leírni a vitát és aztán eljátszani, hanem a közösen összerakott ötleteket és egyébként a könyvben lévő mondatvázakat felhasználva magát a vitát felvenni. Itt bele is hallgattam, és rájuk szóltam, ha nem egészen ezzel foglalkoztak, valamint el is indítottam a felvételt, ha nem tették meg maguk. Néha keménykedik az ember!

A utolsó lépés pedig, amit a feladatoknál leírtam, ezért nem nagyon ismétlem, de látható, hogy az volt a lényeg, hogy közösen hozzanak létre valamit, ami alapja egy önálló vagy közös további tevékenységnek, ami lehet prezentáció, írásmű, verseny, vita, szerepjáték, bármi, amit vagy megnézünk/meghallgatunk aztán közösen, vagy nem. Ha bármi jegyre megy, azt mindig mondom előre. Az is jó, hogy a megosztott fájlokban pontosan úgy tudom követni a munkát, ahogy a suliban a padok közt járva és megjegyzésekkel tudom segíteni, irányítani, nyelvóra lévén a hibákra figyelmet felhívni, ha másképp nem megy, kijavítani, hogy a legvégén azért aránylag jó szöveg maradjon. A csoportmeetingekbe is bele lehet hallgatni. Valamennyire itt is el lehet bújni, de azt a tanteremben is lehet, és egy idő után kellemetlenné válik, remélem, illetve csoport szinten egymás közt majd rendet tesznek. Tevékenység van, nem előadás hallgatás, és megtapasztalják a közösen összehozott ismeret erejét. Egyrészt adnak, másrészt kapnak, ami felelősséggel jár. Ha ezt megtanulják, már annak is örülök.

Dióhéjban ennyi. Ha bármi újat tanulok, megosztom majd.

Megjegyzések